LÁTLAK - KARDA BORÓKA KIÁLLÍTÁSA

Az ember úgy dolgozzon, hogy szórakoztassa a jó Istent. És az pedig örökkévaló, és fenntartja és kormányozza ezt a világot, ha őt sikerül szórakoztatni, akkor az egész világ kapott valamit. / Makovecz Imre

Miért tesszük amit teszünk? Miért alkotunk? Miért csináljuk? 

Boróka alkotásait szemlélve az a gondolat motoszkált bennem, hogy választ találjak erre az egyszerű de nem hétköznapi kérdésre.

Középpont.

Címekbe sorakoztatva sok mindent megtudhatunk és van némi esélyünk hogy bepillantsunk Boróka, kibontakozóban lévő festői világába – de mégsem mindenhez van hozzáférésünk. Kell – e egyáltalán tudnunk mindent, hogy rácsatlakozzunk az alkotások üzenetére? – vagy a tudás és a korábbi tapasztalások elhomályosítják a befogadás tisztaságát? A művész színeket és formákat, használ, arcokat és tekinteteket ragad meg, hogy közös pontot és középpontot találjon és kilépjen a fényre – megfejtse önnön érzéseit és elmondja lelkének legbensőbb titkait, küzdelmeit.

A csend és a kép a művész hírnöke. A teremtéssel mesél és ad új nyelvezetet gondolatainak és mindannak ami szívében és lelkében van. Történetek amelyek mindannyiunkkal megesnek. – és éppen ez adja a szépségét, hogy megtalálhatjuk azt a közös nyelvet a szavakon túl is amit művészetnek, és egységélménynek hívunk. – Létezik az a kollektív tudat ami érthetővé teszi a mondanivalót szavak nélkül is. Néha – néha megtaláljuk a középpontot magunkban és életünkben is, - aztán hosszabb – rövidebb kilengések után ismét arra csendre vágyunk amit az az állapot adhat amit OTT, és akkor abban az áldott pillanatban felfedeztünk – magunkban.

A KÖZÉPPONT című kép ami a LÁTLAK - kiállítás címadó képe nem csak azért fontos mert kifejezi a kiállítás mondanivalóját, hanem azért is mert oda vissza hat.

A KÖZÉPPONT körül kialakul egy KÖRFORGÁS ami állandó mozgásban van. Ez maga az élet. A születés és elmúlás végtelen dimenziója. Az állandó változás, aminek röpke időszakra mi is a részesei lehetünk.

Ebben a körforgásban vagyunk mindannyian, ha akarjuk ha nem. – és amíg ez az UNIVERZÁLIS törvény hat, addig szűnni nem akaró dinamikával és erővel mindig újabb cselekvésre készteti az embert.       

Térérzék.

A világ felfedezése nem ér véget a gyermekkorban. – Sőt, mondhatni sosem nyugvó kutatásra ösztönzi az embert, ha egyszer megízlelte annak végtelen lehetőségeit amiben ott rejlik a szabadsága. Ahogy megszületünk és egyre jobban és mélyebben folyunk bele az életbe, egyszerre lehetünk tanúi annak, ahogy a világ kitágul és aztán az idő múlásával lassan észrevétlen szűkül a tér körülöttünk. Sürgő forgó emberből szemlélők leszünk és akkor megint olyan dolgokat fedezhetünk fel, amiket eddig a nagy igyekezetben észre sem vettünk.

Rájövünk, hogy a világ nem FEKETE vagy FEHÉR. Amit FELEMÁSNAK gondoltunk az magában is csodálatos, - és ahová eddig siettünk az mindig is ott volt velünk. Amiről úgy hittük, hogy BETEMET, - az nem más mint az alkotó és teremtő hit az egymásra találásra, - a KAPCSOLATRA, - a SZERETETRE.

Éltető és tápláló talaja a mostban egyenesen megálló jövőbeni énünknek.

A VÍVÓDÁS már a múlté. Elfogadom és megőrzöm magam abban a hitben amit generációk ereje ruházott rám. A képesség amit örökül kaptam, az a várakozás végtelen türelme, hogy újra eljön a tavasz, ami az állandó megújulását hozza el - és már tudom, hogy az alkotás az egyetlen cselekvő és teremtő képesség – a kapcsolatra, a szeretetre.