en-HAZAI - Tóth Kovács József

17/10/2020

Egy magyar művész aki a hazait festi. Szinte kronológiksan ábrázolj a vidéki magyarság életét. Művészetében fellelhetők a szokások, a népviselet, és az állattartás szépségei és mindennapjai. Realista művészként üdvözöljük a Fine Arts Capital művészei között. 

Született 1984 április 10-én Zentán.
A rajzi és festészeti alapok elsajátításában meghatározó szerepet játszott Skrabány Viktor óbecsei festőművész.
Majd 1999-ben Újvidékre felvételizik a Bogdan Suput formatervező szakközépiskola festő szakára, ahol Tility és Grkovity professzorok osztályában folytatja tanulmányait.
2003 -ban Érettségizik és ugyanebben az évben felvételt nyer a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakára. Festészetének kialakulásában döntő szerepet játszott mestere Nagy Gábor és Kósa János.
2009-ben Diplomázik.
1996-tól számos kiállításon és művésztelepen vett részt Szerbiában, Magyarországon és külföldön.
Festményei megtalálhatóak jelentős hazai és nemzetközi gyűjteményekben, valamint murális munkái megtekinthetőek a Kucurai, Becsei és Nagybaracskai templomokban.

Díjak:

2012: Katona Kiss Ferenc és neje Túri Júlia díj (I.)
2009: Pannoncolor díj
2004: Nagyidai Nagy Lajos díj
2002: Újvidéki Mezőgazdasági Egyetem díja (II.)

Tagságok:

2011- : MAOE
2009- : Mednyánszky társaság
2008- : Art '90, Zenta
2007- : Akvarell Akadémia Törökbecse

2014

Egyéni kiállítás és könyvbemutató, Városi könyvtár, Csongrád

Galli János zeneiskola, teremavató, Csongrád

TAKT nemzetközi művésztelep retospektív csoportos kiállítása, Art IX- XI galéria, Budapest

Szolnoki Képzőművészeti Társaság kiállítása, Szolnoki galéria

Plein Air nemzetközi művésztelep retrospektív kiállítása, Art IX- XI, Budapest

2013

Nemzetközi alkotótábor csoportos kiállítása, Becse, Városi Körgaléria

TAKT nemzetközi művésztelep csoportos kiállítása, Temerin

Csoportos kiállítás Sümeg, Püspöki palota

Plein Air nemzetközi művésztelep csoportos kiállítása, Csongrád, Városi galéria

Magyar festészet napja, csoportos kiállítás, Szolnok

Csoportos kiállítás, Szoboszlai Galéria, Szolnok

Plein Air nemzetközi művésztelep retrospektív kiállítása, Csongrád, Városi galéria

"Temerinből a világ", csoportos kiállítás, Pepper Art projects Budapest

"Bronzba öntve", XIV. Nemzetközi Bonz szimpózium kiállítása, Csongrád Városi galéria

Egyéni kiállítás és könyvbemutató, Társalgó galéria, Budapest

Egyéni Kiállítás, Szentes, Tokácsli galéria

2012

Egyéni kiállítás, Somorja, Prohászka István terem

DunArt.com szimpózium, Somorja, Református templom, csoportos kiállítás

Csongrádi művészek csoportos kiállítása, Csongrád, Városi Galéria

StArt Plein Air, csoportos kiállítás, Szeged, Budapest

2011

REÖK palota, Szeged, egyéni kiállítás
Csongrádi művésztelep retrospektív csoportos kiállítása, Csongrád, Szentes
Csongrád Városi galéria, egyéni kiállítás
Kínai Szépművészeti Múzeum, Peking, csoportos kiállítás
REÖK palota, Szeged, Nyári tárlat, csoportos kiállítás
DunArt.com szimpózium, Somorja, Református templom, csoportos kiállítás
TAKT nemzetközi szimpózium, Temerin, csoportos kiállítás
Olof Palmeház, Plein Air retrospektív csoportos kiállítás, Budapest
StArt Plein Air, Szeged rajztanszék, csoportos kiállítás
IV. Particium biennálé szabadtéri szoborkiállítás, Szolnok, csoportos kiállítás
Városi galéria, Csongrád, Mednyánszky társaság csoportos kiállítása
Őszi tárlat, Tornyai János múzeum, Hódmezővásárhely, csoportos kiállítás
Galli János zeneiskola, Liszt Ferenc szoboravató, Csongrád
Than Fivérek kiállítás, Óbecse, csoportos kiállítás
Mellékoltárkép avató, Nagyboldogasszony templom, Óbecse

Forrás galéria, csoportos kiállítás, Budapest

2010

Plein Air nemzetközi szimpózium csoportos kiállítása, Csongrád, Szeged
TAKT nemzetközi szimpózium kiállítása, Temerin, Mórahalom, Becse
Forrás galéria, Budapest, egyéni kiállítás
Boldogasszony című csoportos vándor kiállítás, Forrás galéria, Budapest, Székelyudvarhely, Székelykeresztúr, Gyergyószentmiklós, Barót, Csíkszereda, Óbecse, Pélmonostor, Lendva, Alsóőr, Dunaszerdahely, Komárom, Rimaszombat, Székesfehérvár, Ungvár, Beregszász, Kolozsvár, Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy, Zenta

2009

MKE Diploma kiállítás, Budapest
MKE Best of diploma, Budapest
MKE hallgatóinak kiállítása, Csongrád
Terepgyakorlat, Csoportos kiállítás, Pécs
MKE hallgatóinak Diplomakiállítsa, Budapest
József Attila Klub, Budapest, Csoportos kiállítás
Szépművészeti Múzeum, MKE hallgatóinak csoportos kiállítása, Budapest


2008

Egyéni kiállítás, Budapest, Zongoraszalon
MKE hallgatóinak év végi kiállítása, Budapest
Egyéni kiállítás, Fonó Budai Zeneház, Budapest
MKE hallgatóinak kiállítása, Csongrád
Egyéni kiállítás, Városi galéria, Csongrád

2007

MKE hallgatóinak év végi kiállítása, Budapest
MKE hallgatóinak kiállítása,Városi galéria, Csongrád

2006

MKE hallgatóinak kiállítása, Csongrád
MKE hallgatóinak év végi kiállítása, Budapest
Magyar festészet napja, csoportos kiállítás, Fonó Budai Zeneház, Budapest
Múzeumok Éjszakája, csoportos kiállítás, Fonó Budai Zeneház, Budapest

2005

MKE hallgatóinak kiállítása, Csongrád
MKE hallgatóinak év végi kiállítása, Budapest
Magyar festészet napja, csoportos kiállítás, Fonó Budai Zeneház, Budapest
Múzeumok éjszakája, csoportos kiállítás, Fonó Budai Zeneház, Budapest

2004

MKE hallgatóinak kiállítása, Csongrád
MKE hallgatóinak év végi kiállítása, Budapest
Magyar Kultúra Alapítvány csoportos tárlata, Budapest