Festészetem középpontjában a megterített étkezőasztal áll. Első pillantásra csendéletnek tűnik, valójában azonban ez a hétköznapi helyszín mély szimbolikus jelentést hordoz. Az asztal számomra találkozási pont: a családi történetek, az ünnepek és a hétköznapok, a jelenlét és a hiány, a közelség és a távolság egyszerre jelenik meg rajta. Festményeimen az elrendezett tárgyak, az üres vagy éppen használt tányérok, poharak és textúrák mind-mind emberi kapcsolatok lenyomatai.

Munkáimban fontos szerepet kap a fény és az árnyék játéka, a finom színátmenetek és a részletek aprólékos kidolgozása. A célom, hogy a néző ne csupán egy esztétikus kompozíciót lásson, hanem felismerje saját emlékeit, élményeit is ezekben a mindennapi, mégis intim jelenetekben. A megterített asztal így válik személyes és egyetemes szimbólummá, amelyen keresztül az otthon, az összetartozás és az idő múlásának kérdéseit vizsgálom.

Festményeimben gyakran jelennek meg ismétlődő motívumok – terítők mintázatai, evőeszközök ritmusa, a félig elfogyasztott étel nyomai –, amelyek a rituálék és szokások állandóságát idézik. Ezek a részletek segítenek abban, hogy a néző közelebb kerüljön a jelenet érzelmi rétegéhez, és saját történeteit vetítse bele a látványba. Hiszek abban, hogy a festészet képes láthatóvá tenni a látszólag jelentéktelen pillanatok mögött rejlő mélységet, és párbeszédet indítani arról, mit jelent számunkra az otthon, a közösség és az együttlét.