NAPTÁR
Ezen az oldalon tájékozódhatsz a 2023 - 2024 év kiállításairól és rendezvényeiről, valamint az egyesületi tagok egyéni és csoportos tárlatairól.
BASQUIAT PÁLYÁZAT
BASQUIAT NYOMÁBAN
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS – KÉPZŐMŰVÉSZETI PÁLYÁZAT
Kedves Művészek!
A Fine Arts Capital Művészeti Egyesület képzőművészeti pályázatot ír ki
"Basquiat nyomában" címmel. A pályázat Jean-Michel Basquiat szellemének
és festészetének megidézéséről szól. Azoknak az alkotóknak a jelentkezését
várjuk, akik szívesen megmutatnák Basquiat stílusában készült saját
műveiket.
A kiállításra minden olyan festményt és egyéb műalkotást várunk,
amelyek sugározzák Basquiat egyedi stílusát és kifejező erejét,
mondanivalóját.
A pályázat célja:
A művészet szabadságának népszerűsítése és mind szélesebb
körben való megmutatása. Azok a pályaművek melyeket a szakmai zsűri kiválaszt
egy reprezentatív kiállításon kerülnek bemutatásra. A pályázattal egy olyan korszak
ikonjához kapcsolódhatunk, aki stílusteremtő megfogalmazásával felszabadította
a művészi ábrázolást a klisék és konvenciók alól.
Ez a frissítő szellemiségű vizuális utazás új kihívás elé állítja az alkotókat,
hogy kilépjenek komfortzónájukból.
Pályázat beadásának határideje: 2023. augusztus 31.
További információ/részletek: https://www.fineartscap.com
Pályázati Felhívás - RÉSZLETEK
Pályázók köre:
Pályázati korhatár: nincs. Pályázatot nyújthat be bárki, aki teljesíti a pályázatban kiírt formai, művészeti, valamint szakmai feltételeket.Médium: Bármilyen médiummal készülhet a pályázati mű (olaj, akril, akvarell, pasztell, grafika, digitális mű, szobor, 3d grafika, installáció). Stílusmegkötés: Basquiat.
Beadható pályaművek: Maximum 3db alkotással lehet pályázni.
Méret meghatározása: maximum 100x100cm.
Pályaművek beküldése: A pályaműveket e-mailben lehet
beküldeni a fineartscap@gmail.com
címre.
A tárgyban kérjük feltüntetni: "Basquiat nyomában – Pályázat"
A levélben kérjük az alábbi adatok megadását:
- alkotó neve
- az alkotás(ok) címe
- készítési éve
- mérete és technikája
Technikai paraméterek:
- ajánlott felbontás: 300dpi
Fájltípus/méret: JPG (és/vagy PNG, PDF), maximum 5 MB/fájl
Nevezési díj: 5
000 Ft/alkotás, melyet az Egyesület bankszámlájára kérjük utalni:
MKB Bank: HU52-10103173-29145400-01005007
Megjegyzés: "Basquiat/nevezési díj"
A nevezési díjat az e-maillel egyidejűleg várjuk a fent megnevezett számlaszámra!
A képeket a beküldött pályázatok alapján szakmai zsűri bírálja el és választja ki a "Basquiat nyomában" című kiállításra. Az általuk legjobbnak ítélt alkotások képezik majd a meghirdetett kiállítás kollekcióját.
Pályázat beadásának határideje: 2023. augusztus 31.
Zsűrizés: 2023. szeptember 30-ig
Értesítés: 2023. október eleje.
Kiállítás tervezett időpontja: 2023 október vége
Minden alkotásban elsősorban az ötletet és eredetiséget értékeljük. Az alkotás nem lehet egy évnél régebbi és más helyen kiállított. A homályos, rossz minőségű, rossz fényviszonyoknál készített, életlen vagy döntött, nem szemből készített fotókat nem tudjuk elfogadni. Az alkotásokról készült fotón, csak az alkotás legyen: ne látszódjon az állvány, a fal, a keret stb. – kivéve, ha a koncepció részét képezi.
További információ az Egyesületről https://www.fineartscap.com/kapcsolat/ oldalon található.
A beérkezett pályaműveket szakmai zsűri fogja elbírálni.
A szakmai zsűri tagjai: a Fine Arts Capital szakmai kuratóriuma.
Díjazás: A pályázatra beérkezett alkotásokból 25 pályamű kerül kiállításra, melyeket a szakmai
zsűri választ ki.
A Kiállításra kerülő képek közül három alkotás külön díjazásban is részesül:
- 1. helyezett: Oklevél / 100 000 HUF értékű művészeti eszköz ajándékcsomag
- 2. helyezett: Oklevél / 50 000 HUF értékű művészeti eszköz ajándékcsomag
- 3. helyezett: Oklevél / 30 000 HUF értékű művészeti kellék ajándékcsomag
MINDEN MŰALKOTÁST SZERETETTEL VÁRUNK!
Fine Arts Capital Művészeti Egyesület
1055 Budapest, Falk Miksa u. 6.
Telefonszám: +36-31-789-3417
E-mail: fineartscap@gmail.com
Bankszámlaszám: MKB Bank: HU52-10103173-29145400-01005007
Adószám: 19140276-1-41
UTAZÓK - KIÁLLÍTÁS
SZAKMAI NAP
ART & DIGITAL / ARTSCAP SZAKMAI NAP 2023 április 25. 14h.
MŰVÉSZET és DIGITÁLIS TÁVLATOK
Korunkban a művészet és a digitális technológia fejlődése egyre szorosabban összefonódik. A művészet ezen a területen is, egyfajta reneszánszát éli. Nem csak a grafikus eszközök válnak egyre professzionálisabbá, hanem a művészetmegosztó információs platformok és megjelenési lehetőségek is. Ez ugyanúgy kihívást jelent az alkotóknak, galériáknak és a gyűjtőknek egyaránt. A művészet határai kezdenek elmosódni és ez a feloldódás, minden vizuális területen megújulásra kell, hogy sarkalja a képzőművészeket. Egyre tudatosabban kell, hogy felismerjük és beépítsük saját világunkba mint alkotók, a technológiai és vizuális kommunikációs eszközök alkalmazását és egyre bővülő spektrumát.
Ehhez a tudatos fejlődéshez szeretnénk iránymutatót adni a
MŰVÉSZET és DIGITÁLIS TÁVLATOK című SZAKMAI NAPON.
SZAKMAI NAP PROGRAMJA:
1, Előadás az ARTFACTS - online művészeti adatbázis működéséről és jelentőségéről. Pozicionálás.
Előadó: Balog Béla / digitális művész
2, Előadás a KORTÁRS MŰGYŰJTÉS rejtelmeiről és szempontjairól
Előadó: Dr. Kacsuk Péter / professzor, műgyűjtő
3, Előadás és bemutató a VR technológia művészeti felhasználásáról.
Előadó: Jankovics Márton / elnök / ROYAL ART ALAPÍTVÁNY
Helyszín: 2023 április 25. én 14h - tól a Golden Duck Galériában a Ráday utca 31/b szám alatt.
A szakmai nap a Dávid Art Galéria és a Fine Arts Capital Művészeti Egyesület és a Golden Duck Galéria szervezésében jön létre az ELSŐ KATALÓGUSBEMUTATÓ KIÁLLÍTÁS ideje alatt.
MAGYARORSZÁG 365
" Jó érzés volt értesülni róla, hogy 38.000 pályaműből, a "Magyarország 365" fotópályázat keretében az alábbi két képemet beválasztották a 365 fotót bemutató 2022-es évkönyvbe, "Épített örökségeink" kategóriában. " Sánta Balázs fotóművész
Sánta Balázs fotográfiái megtalálhatók lesznek a könyv formájában megjelenő albumban is - továbbá a Duna Korzón már megnyílt kiállításon is.
HELNWEIN 75
Nagyon izgalmas kiállításról szeretnénk hírt adni. Gottfried Helnwein kiállítás nyílik Bécsben az Albertinában. A dátum: 2023. Október 25. A művész 75 éves lesz októberben és ennek tiszteletére lesz egy nagyszabású kiállítás, mely az utolsó két évtized munkáiból láthatunk műveket. Szerintem fantasztikus lesz. Egyesületi tagokkal kirándulást szervezünk a kiállításra. Az érdeklődőket szeretettel várjuk. Tartsatok velünk!
CUCI JÁNOS - ÖNÁLLÓ KIÁLLÍTÁSA
UNITED KINGDOM HEARTIST
Kedves Művészek, Művésztársak!
Az elmult négy évben folyamatosan épitettem veletek a Magyar múvészek bemutatását az Angol közönség felé, különböző kiállításokon, művészeti vásárokon való részvétellel.. A bemutatott alkotások egy része vevőre is talált
Miután többen érdeklődtetek az idei lehetőségekről ezért megküldöm az 2023 évre tervezett kiállitások, vásárok listáját.
1. Ascot Fresh Art Fair 2023 Szeptember 23-25
2. Windsor Art Fair November (a pontos időpont még nincs kijelölve)
3. Folyamatos kiállítási lehetőség egy londoni galériában.
-Minden hónapban be lehet kapcsolódni ezekbe a csoportos kiállításokba amelyeket a galéria szervez,
- Nincs kötött téma. A márciusi lehetőség március 10-19 között lesz, egy 10 napos kiállítás.
- Havonta 2x szervez a galéria új kiállitásokat a jelentkező müvészek alkotásaiból.
- A kiállításra maximum 3 művel lehet jelentkezni.
- A galéria 10% ot megtart minden eladott mű után.
A Londoni 10 napos kiállítás részvételi díja 110 000.- Ft ami a a szállítást is tartalmazza Budapestről Angliába es vissza. Anglián belül a londoni galériaba. A műveket a galériában a galéria felhelyezi a kiállitás megnyitójára a falakra majd a kiállítás végén leveszi és becsomagolja.
Amennyiben bármelyik lehetőség iránt érdeklődik valaki küldök részletesebb információkat.
Best Regards
Timea Crowdy
Artist Representative
timeacrowdy@aol.co.uk
+44 (0) 793 187 2351
www.heartist.uk
SZABÓ KATA kiállításai
Megnyitók időpontja
2023. május 04-én 18- ig VárMező Galéria
2023. október 19-én november 19- ig Mácsai István Galéria AJAMK
TÖLTSD LE A PROGRAMNAPTÁRT! - Így előre tudsz tervezni és örömmel látunk rendezvényeinken.