MARKÓ - RÁDLER / MEGKÉRDŐJELEZHETETLEN LÉTEZÉSEM
Elvíra festményei láttán az első elképedésből felocsudva mély lélegzetet vesz az ember. Úgy keresi a szavakat, ahogy a felszínre bukkanva és a mélységi mámort legyőzve színültig akarjuk tölteni tüdőnket levegővel. A téma és a megfogalmazás mélysége beszippantja a látogatót. Mint egy elemi erővel magához húzó örvény, ami ellen nincs értelme küzdeni, hiszen nem létezik az-az emberi erőfeszítés ami el tudna szakadni a természet törvényeitől. Az ember egyedül a kifejezésben lelhet szabadságot és mindent legyőző akaratot, amely a képekben ölt testet egymás után. Elvira és művészete, nem csak a felszínre tört, hanem átlényegítette az akaratot képekké és formába öntötte annak minden belső feszültségét és élni akarását. Egyszerre számol le a múlt nehézségeivel és ad magának új reményt a bátorság kinyilatkoztatására. Nem a tetszést keresi, hanem teljes mellszélességgel felvállalja Önmagát. A legszebb és legtöbb, amit művészként és emberként tehetünk.
Már nem csak egy búvárharangból hallható a hangja, aminek tisztaságát mindig elfolytja a víz tömege, hanem a felszínre jutás erejét látjuk és érezzük abban a pillanatban, amikor az élet átveszi a hatalmat az elmúlás fölött. A megkönnyebbülés határtalan – és a kitartás megmásíthatatlan energiája robban be a képeken a néző tudatába. Nem kellenek címek és történetek. A művész mindent megmutat a maga naturalista pőreségében és átlényegülésében. A változás megtörténik. A változás megtörtént. - a szemünk láttára. A pillangó kiszakadt az őt körülvevő szűkre szabott bábból és megkezdte szemet gyönyörködtető repülését egy új világ felé, ahol már a levegő az úr.