CORVIN MŰVÉSZKÖR

2023.04.13

A CORVIN MŰVÉSZKÖR egy nem mindennapi kiállítás elött áll, amelyre szerettel invitálják az érdeklődőket. 

" Ez most egy rendhagyó kiállítás lett, nem festményes, de pont jó ez így, kell egy kis változatosság. Eddig mindig festményt, grafikát, egyéb művészi munkákat állítottunk ott ki. A Corvin tagok dobták be az ötletet és már most úgy tűnik, hogy sikere van. Olyanok is belelkesedtek a témára, akik eddig nem nagyon voltak aktívak, akiket ritkán láttunk. Régi, féltve őrzött kincseket hoztak, irodaszereket, palatáblát, tollakat, festőeszközöket, régi írógépet mérnöki rajzeszközöket, füzeteket, festőpalettát… stb, némelyikről azt sem tudtam, hogy mire használták… Ebből csináltunk egy "Palatáblától a számítógépig" című kiállítást. Előszőr nagy volt a káosz, de a végére azért szépen összeállt. Kétszer annyi cuccot hoztak a tagok, mint amit ki tudtunk állítani. Elkészült a meghívó is. Az egyikünk, aki az alapötletet adta, ő lett a kiállítás kurátora, ő fogta most össze az egészet, szóval sztem végül ez egy nagyon jó kis kiállítás lett." - Terdik Szilvia a Corvin Művészkör elnöke.