Kanada nyugati partvidékén, British Columbia területén találhatók a világ legősibb mérsékelt övi esőerdői. Egyes rezervátumok és természetvédelmi területek több ezer négyzetkilométeren terülnek el, miközben fáik közül számos már akkor is állt, amikor Európában még a középkor formálódott.

A vörös cédrusok és óriásfenyők gyakran 60–90 méter magasra nőnek, törzsük átmérője elérheti a 4–6 métert, életkoruk pedig nem ritkán meghaladja az 1000–1500 évet.

Az ember itt nem a természet urának érezte magát.

Sokkal inkább vendégnek. 

Az őslakos népek – a haida, tsimshian, kwakwaka'wakw vagy salish közösségek – olyan környezetben éltek, ahol a természet ereje nap mint nap érzékelhető volt. A ködbe burkolózó hegyek, a végtelen erdők, a lazacok milliós rajai, az orkák, a sasok és a medvék ugyanannak az élő rendszernek voltak részei, amelynek az ember is csupán egy eleme volt.

Nem véletlen, hogy kultúrájukban nem létezett éles határ ember és természet között.

A totemoszlopok sem isteneket ábrázoltak a szó hagyományos értelmében, hanem ősöket, történeteket és az állati és emberi tulajdonságok összefonódását.

... és emlékeztetőket arra, hogy minden életforma kapcsolatban áll egymással.

A modern ember számára ez szinte szokatlan gondolat. Korunkat a technológia, az adatok és az információ sebessége határozza meg. Míg egy ősi cédrus ezer év alatt növekedett hatalmasra, addig ma néhány másodperc alatt több információ áramlik át a világ hálózatain, mint amennyi tudás egy teljes középkori könyvtárban rendelkezésre állt.

Talán éppen ezért olyan különös Hadar Tímea festészete.

Miközben a jelenben készül, valójában egy régebbi tudatállapotra emlékeztet. - Arra az időre, amikor az ember még nem a természetet figyelte, hanem benne élt.

Amikor az ember először jelet rajzolt egy barlang falára, még nem választotta el magát a természettől.

A folyók, a hegyek, az erdők, az állatok és az ember ugyanannak a történetnek voltak szereplői. A világ nem tárgyak összessége volt, hanem élő kapcsolatok hálózata. A természet nem környezetet jelentett, hanem otthont.

A Fine Arts Capital OPEN DOORS című kiállítása ebből a gondolatból indul ki.

A korábbi Jelek és Jelképek ( Dávid Art Gallery ) kiállításon azt vizsgáltuk, hogyan alakultak ki azok a szimbólumok, amelyek ma is meghatározzák gondolkodásunkat. Az OPEN DOORS, a szimbólumok történetét alapul véve, arról a belső kapuról szól, amelyen keresztül újra kapcsolatba kerülhetünk az emberi tudat egy másik dimenziójával.

A kiállítás szimbóluma a nyíló ajtó. Az elme ajtaja. Az a pillanat, amikor képesek vagyunk félretenni a megszokott válaszokat, és új szemmel nézni a világra.

Ezt a gondolatot különösen érzékenyen jeleníti meg Hadar Tímea Ősök Hangja című alkotása.

Hadar Tímea képein ezek az ősi motívumok különös módon találkoznak a jelenkor kérdéseivel. A monumentális erdők között megjelenő totemalakok, madarak és genetikai spirálok egyszerre beszélnek múltról és jövőről. Mintha azt kérdeznék: - vajon mennyit őriztünk meg abból a tudásból, amikor még együtt lélegeztünk a világgal?

Az OPEN DOORS erre a kérdésre keresi a lehetséges válaszokat és egy utazásra hív az elmében. 

Kiléptet a mindennapok zajából, és újra felfedezhetjük azokat a kapcsolatokat, amelyek mindig is körülvettek bennünket. Minden korszaknak megvannak a maga jelei, a maga üzenetei, de csak a nyitott elme képes meghallani azt. 

A kiállítás meghívás arra, hogy új ajtókat nyissunk önmagunkban a világra. Ez első nekifutásra könnyűnek tűnik de valójában nagyon nem az. 

A kérdésfelvetés arról értekezik, - hogy a XXI. század emberének van-e még bátorsága megnyitni az elfeledett belső kapukat? Hadar Tímea képei ebben nyitnak és az ősi erdők csendje és a modern ember belső világa között keresnek kapcsolatot. Az Ősök Hangja több mint egy erdei jelenet. A festményen megjelenő totemek, madarak, ősi jelképek és DNS-spirálok egyszerre beszélnek három idősíkon:

Beszélnek az az ősi kultúrák emlékezetéről, a természet időtlen rendjéről, és a jövő emberének felelősségéről.

A DNS motívum különösen érdekes, mert összekapcsolja a kiállítás két világát. Míg az őslakos kultúrák szerint az emlékezet történetekben öröklődik, a modern tudomány szerint a génekben. Két különböző nyelv, mégis ugyanarról beszélnek: Ha őseink a természet hangját hallgatták, vajon ma mire figyelünk?

A kiállítás kurátora: Koreny Ildikó

Kiállító művészek: Dósa Róbert - Hadar Tímea - Gaál Magdolna - Gyimesi Zsuzsa - Győri Anikó - Kováts Galina/Gala - Koreny Ildikó - L. Balogh Krisztina - Lőrincz Krisztina - Zelinka Magdolna - Magyar Béla - Nagy Kálmán - OMB Kata - Papp Miklós - Máté István - Schmidt Ruth - Séllei-Koltai Nikolett - Sz. Szabó Júlia - Stork Dóra - Vitos Irén