Schmidt Ruth / SZERETETT VILÁGOK

2023.05.09

A nevem Schmidt Ruth (szül. Ilonka Ruth). Szakmámat tekintve könyvelő vagyok. A számok színtelen világa azonban nem okozott örömet így valami új kihívást kerestem. Többnyire Budapesten vagy Székelyföldön éltem de Londonban is dolgoztam. Sok mindent kipróbáltam: voltam könyvelő, eladó, péklány, üzletkötő, cégvezető, ugyanabban az időben 3 ügyvédnek az asszisztense…,de egyik sem elégítette ki a vágyaimat, a kreativitásomat. Végül egy festészetet tanító ismerős bíztatására, szabadidőmben elkezdtem festeni akrillal, vászonra. Mivel éreztem, hogy az elképzeléseimhez túlságosan kevés a tudásom különböző rajz szakkörökre és festészeti tanfolyamokra kezdtem járni. Az igazán nagy változást viszont az hozta számomra, mikor 2017-ben találtam egy csodálatos mestert, Gasztonyi Kálmánt, aki a klasszikus olajfestészet rejtelmeire tanít azóta is. Az elmúlt éveket arra szántam, hogy tanuljak és fejlődjek. Ezért készült olyan sok tanulmányi festményem. Ha festészetem kategorizálni kellene, két fő részre lehetne osztani és bár ez a két szál stílusában teljesen más világhoz tartozik, ettől a 2 stílustól érzem teljesnek pillanatnyilag a "világomat". Az első szálat a Pop Art és Mondrian ihletésű geometrikus figurális képeim alkotják. Festészetemnek második szálát szimbolista festményeim alkotják, amik már átcsapnak olykor a szürrealizmusba és amik "kimondják a kimondhatatlant". Azt szeretném, amit a szimbolista festők, hogy festményeimmel ne csak a látható világot másoljam le, hanem gondolatokat, érzéseket közvetítsek. Szeretem megfesteni a tapasztalható világ mögötti valóságot, láttatni akarom a láthatatlan dolgokat, mint pl. gyermeki hit, ragaszkodás, ember-ember között lévő érzések, Isten-ember közötti kapcsolat, elmúlás, reménység, szeretet, szerelem, fájdalom, humor… Ezeket a festményeket saját élményekből, eseményekből, benyomásokból merítem. "Minden művész saját lelkébe mártja ecsetét, és saját szívét viszi vászonra." – Henry Ward Beecher